Mindenféle május

2025.06.11

Lássuk csak, mi is történt májusban...

Jessie-vel kipróbáltam néhány földimunka feladatot szabadon engedve. Ügyes volt, és nekem is tetszett, főleg az, hogy mennyire őszinte mindenféle fizikai kapcsolat nélkül kérni valamit a lótól. Fő irány nem lesz a szabadon munka, de a változatosság jegyében ilyen feladatokat is beépítek majd a lovakkal való munkába, legalábbis amelyiken azt látom, hogy Jessie-hez hasonlóan leköti és kikapcsolja.

A fiatal lovaim sedrék voltak, talán a változékony időjárás érintette meg őket. Velük kicsit helyben tipródás volt ez a hónap, de nem baj, lesz ez még így se.

Bronco nagyon ügyesen dolgozik a lovasokkal, és nagy örömömre végre elkezdett izmosodni. Mindig is nehezen szedett magára, de most egészen jól néz ki.

Ami engem illet, elnéztem egy rajtengedélyvizsga felkészítő kurzusra, így most friss, ropogós infóim vannak róla, hogy mit kérnek egy westernlovastól a vizsgán.

A westernes versenyszezon idén az év második felében lesz, nyár végén, illetve ősszel. Még nem döntöttem el, hogy megyek-e vagy sem, a lovakra bízom, meglátom, hogyan alakulnak a nyáron. Mióta tavaly ősszel munkába tettem őket itt a Majorban, nagyon sok korábbi negatív élményüket kellett semlegessé masszíroznom a fejükben. Sokmindent sikerült, és nagyon jó irányba változnak, de még nem teljesen olyanok, mint régen. Mikor úgy érzem, készen állnak rá, rendszeresen kihívások elé állítom őket, de nagyon figyelek rá, hogy ne rakjak rájuk túl nagy nyomást épp most, amikor a mindennapjaik végre a nyugalom jegyében telnek.

Újra elővettem a tervezett programjaimról szóló jegyzeteket is, szeretnék még a nyárra meghirdetni valamit. Felnőtt lovastáboron gondolkodom, majd meglátom, összejöhet-e még idén.

Szabó Zora - Western lovaglás, lókiképzés, edzőtáborok
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!