Szeptemberi jutalom

Tavaly ilyenkor láttam hozzá, hogy a nyári lovardaváltás után újra munkába tegyem a lovaimat - vagyis egy éve annak, hogy észrevettem, változtatnom kell, és hozzá is láttam. Mindent megkérdőjeleztem, amit addig csináltam. Volt, amit megtartottam korábbi szokásaimból és nézeteimből, volt, amit kiszanáltam, és volt, amit csak módosítottam kicsit. De ebben semmi különös nincsen, sok ember értékeli ki magát és a munkáját, hogy aztán jobban tudja végezni.

Számomra az egyik legfontosabb részlete ennek a folyamatnak az volt, hogy az elején megesküdtem magamnak: nem érdekel, mennyi ideig tart, amíg megtalálom a számomra megfelelő új irányt, meg fogom adni magamnak és a lovaimnak is. Ez keserves részletnek bizonyult, mert a folyamat lassú volt. Már az első pár hét után megmutatták magukat az első picike pozitív változások, de... hát azok nagyon picike változások voltak. El nem tudtam képzelni, hogy lesznek ezekből a icipici változásokból jól látható, megtapasztalható eredmények a lovak várható élettartamán belül...

Az tartotta bennem a lelket - és ez egy fontos alapkövem volt -, hogy tudtam, amit elvárok a lovaimtól, arra fizikailag és mentálisan is képesek.

Én voltam az utolsó, aki azt gondoltam magamról, hogy egyszer lesz egy olyan időszak, amikor ennyire "keveset" kérek a lovaimtól. Mindig igyekeztem átlovagolni őket a problémákon (és azt továbbra is vallom, hogy van, amin át kell lovagolni őket), de ennek a módszernek meg van az a veszélye, hogy nem megoldja, hanem csak elfojtja a problémákat, és ezek az elfojtott problémák csendben áskálódnak tovább a háttérben. És pontosan ez az, aminek véget akartam vetni. Nem azt akartam, hogy a problémák eltűnjenek (mert attól, hogy nem látom őket, vagy nem felismerhetők, még ott vannak), hanem azt akartam, hogy megoldódjanak. Minden kérdést e szerint tettem fel magamnak, és minden módszert, technikát és gyakorlatot e szerint használtam vagy nem használtam. A türelmem pedig szuper eredményeket hozott. Azt akartam elérni, hogy mielőtt bármi újat is tanítanék nekik, bármilyen haladó feladatot újra kérnék tőlük, az alapokat befoltozzam. És ez megtörtént, ráadásul ahogy telt az idő, azok az icipici eredmények egyre nagyobbakká, láthatóbbá, kézzel foghatóbbá váltak - ami hatalmas öröm a számomra, ám de mégsem ezt érzem a szeptemberi jutalmamnak. Hanem azt, hogy újra megtaláltam magamban valamit lovasemberként. Valamit, amit annak idején a mérgező emberi környezet miatt elnyomtam magamban. Tavaly a problémákat boncolgató kérdéseket bizonytalanságból tettem fel - most már kíváncsiságból. És mivel a kérdések hajlamosak rá, hogy csak újabb és újabb kérdéseket eredményezzenek, nagyon nem mindegy, hogy egy olyan negatív érzelem áll-e mögöttük, ami stresszt okoz, vagy egy olyan pozitív érzelem, ami motivációt ad.

"És a lényeg az, hogy mindent élj meg.
Most éld meg a kérdéseket.
Talán így, lassanként, észrevétlenül,
egyszer csak beleélsz a válaszba."

(Rainer Maria Klimke: Levelek egy fiatal költőhöz)